Hajsza

Hajsza
2. fejezet

1. fejezet

Még szerencsétek, hogy régebben megírtam a második fejezetet, így hamar be is mutathatom nektek, hogy folytatódik Brianék kalandja. Az izgalom fokozódik, a dolgok bonyolódnak, nem is ragozom tovább:

Brian arra riadt fel, hogy valaki megrázta a vállát. Azonnal a fegyveréért nyúlt, de mikor rájött, hol vannak és ki van vele, elengedte a markolatot, és nagyot sóhajtott, hogy lenyugtassa az idegeit. Gerard vezetett, mert ő legalább valamennyit aludt, mielőtt a fekete betört hozzájuk, míg Brian már régóta talpon volt a készülődés miatt. Az alacsonyabb, bár próbált ébren maradni, miközben mereven figyelte az utat, a mellettük elsuhanó táj monotonitásától elálmosodott, és hamar elaludt az anyósülésen. Gerard, mikor vezetés közben néha felé pillantott, megpróbált haragudni rá, de tudta, hogy neki csakis hálás lehet, hiszen mellette állt, mikor az lett volna a feladata, hogy meggyilkolja a szerelmét.

- Mennyit aludtam? - kérdezte Brian komoran, miután elfojtott egy ásítást, és becsapta maga után az autó ajtaját. Egy szeméttelepnél voltak, épp elég messze a vörös otthonától, ha megtalálják a testet, a rendőrségnek nem lesz mihez kötnie, és remélték, hogy a tanácstalanságuk időt nyer nekik a megbízóik elől.

- Úgy háromnegyed órát. De figyeltem, senki nem követett minket, megnyugodhatsz - mondta Gerard magabiztosan, miközben felnyitotta a csomagtartót. Elvágták a kaput összetartó vastag láncot, majd becipelték a testet. Brian szívesen befogta volna az orrát a bűz ellen, de arcizma sem rándult, miközben a fickó lábait fogva figyelte a háttal közlekedő Gerard útját, míg valahol a közepén meg nem torpant.

- Itt jó lesz - jelentette ki, majd a kissé megnyomódott hűtő felé intett a fejével.

A vörös egyetértett, így Brian nagy nehezen felfeszegette a benyomódott ajtót, míg a másik fogta a zsákot, aztán ő is újra megragadta a lábát, és beleigazították a testet a rég tönkrement hűtőbe. Miután együttes erővel a helyére rúgták a megnyomódott ajtót, amit remélhetőleg senki nem akar majd kinyitni, Brian megkönnyebbült, hogy talán végigalhatják a délelőttöt, és majd utána ráérnek kitalálni, mit fognak tenni. Egyértelmű volt, hogy a menekülés egyikük számára sem opció, egyrészt mert lehetetlen, másrészt zubogott bennük a tettvágy, hogy ellenségeik megfizessenek.

Észre sem vették és időközben kivirult körülöttük az ég, lassan minden fénybe öltözött, miközben szállást kerestek. Brian nem aludt el útközben a motel felé, sőt, ahogy egyre közelebb értek, az érzékei kiélesedtek, hogy azonnal észrevegye, ha valami nincs rendben. Feszülten pásztázta végig a bágyadt reggeli fényben álló motelt, ahol még mindenki aludt, talán maga a recepciós is, az asztalra borulva. A vörös is kész volt, hogy bármikor elővegye a pisztolyát, amit a kabátja alá rejtett, hogy mások ne lássák meg, de úgy tűnt, minden nyugodt. Mikor kiszálltak, az autó ajtaját is a lehető leghalkabban csukták be, hogy senki figyelmét ne vonják magukra feleslegesen, majd egyelőre a csomagok nélkül, a recepció felé indultak. Gerard nyitott be először, szorosan mögötte haladt az alacsonyabb, magában átkozva az ajtó felett elhelyezett csengőt, ami rögtön elárulta őket. A magasabb nem zavartatta magát, egyből felrázta a pultra dőlve hortyogó fiatal srácot, aki rémülten ugrott fel, és ijedelmében még tisztelgett is egyet.

- Nyugi öcsi, csak egy szobát akarunk, nem megölni - hűtötte le unottan a vörös, mire Brian megforgatta a szemeit. Tudta, hogy a férfi valamiféle belsős viccnek szánja, és más esetben nevetett is volna rajta, de most semmi kedve nem volt nevetni.

- K-két ágyast? - dadogta a srác, jól láthatóan teljesen megzavarodva, mintha azt is elfelejtette volna, hol van.

- Miért, mit gondoltál? - morrant rá Gerard, mire a fiú kapkodva átnyújtotta nekik a kulcsot, eldarálta a szobájuk számát, majd addig állt ott vigyázzban, egész testében reszketve, míg a páros mögött vidám csilingeléssel becsukódott az ajtó. Brian, bár továbbra sem volt vidám hangulatában, halk, gonosz kis kuncogást hallatott, ahogy visszagondolt szerencsétlen fiú arcára.

- Halálra rémítetted - jegyezte meg, sokkal inkább jól szórakozva, mintsem rosszallóan, miközben kivette a kisebb táskát a csomagtartóból. Két sporttáskájuk volt, az egyikben pénz és ruha, a másikban pénz és fegyver, úgyhogy megvolt mindenük, amivel nyugtuk lehet, legalább egy rövid ideig. A tapasztalat hajtotta volna őket tovább, de szükségük volt valamennyi alvásra, így kompromisszumot kellett kötniük az aggodalmaikkal, hogy pihenhessenek egy kicsit. Brian ólomsúlyúnak érezte a testét, amiért haragudott magára, de már minden-mindegy alapon a sarokba dobta az általa cipelt táskát, majd vágyakozó pillantást vetett az ágy felé.

- Aludd ki magad, én majd őrködöm - ajánlotta fel Gerard szokatlanul kedvesen, és már neki is látott összehúzni a függönyöket, hogy senki ne nézhessen be hozzájuk. Fáradt volt, de úgy érezte, nem lenne képes aludni, inkább ébren akart szembenézni a gondolataival és az emlékeivel, mint álmában. Brian megértette, és hálás is volt neki, amiért önként felajánlkozott erre, így egy hálás biccentéssel elfogadta a kijelentést.

- Kösz - mondta, majd miután a biztonság kedvéért elrejtett egy pisztolyt a párna alá, ruhástul elfeküdt, és azonnal el is aludt.

Arra az apró, de jellegzetes kis hangra riadt fel, amit ő is olyan sokszor hallott, mikor betört valahová. Gerard éppen felé hajolt, már fegyverrel a kezében, hogy felébressze, mikor felült az ágyban, szintén a pisztolyára markolva. A vörös hármat mutatott, ami kellemetlen túlerőt jelentett, ráadásul nem tudhatták, mások esetleg várnak-e rájuk odakint, ha ezeket el is intézik vagy megpróbálnak menekülni.

- A régi szép idők - szusszant szinte hangtalanul, de gúnyosan Brian. Rég nem került már ilyen helyzetbe, úgy érezte, kezd kiöregedni abból, hogy szorult helyzetekből vágja ki magát, erre most éppen a közepében találja magát egynek, és ennek nem túlzottan örült. Gerard nem ismerhette az érzést, mert ő fiatal volt és sokkal erősebb, mint ő, kellett mindenkinek, és nem is okozott neki gondot a nagyobb fizikai megterhelés, amiért féltékeny volt rá, mióta csak találkoztak, és éppen ezért nem akart szembekerülni sem vele soha. Az utolsó közös munkájuk pár hónapja, na az húzós volt még az ő tapasztalatával is, sosem kérdezett rá a vörösnél, ő hogyan élte meg, hogy a piszkos és kemény munka nagy részét neki kellett elvégeznie, míg Brian védte hátulról, és kezelte a technikát. Kíváncsi lett volna, mit mondott Franknek a sérüléseiről, miután arról a melóról hazament, de nem akarta még róla kérdezni, kíváncsi volt, nem pedig bunkó, hogy feltépje ezeket a friss sebeket.

„Elintézzük ezt a hármat, aztán fogd a puskát és fedezz!” - jelelte Gerard, mire a fekete rögtön bólintott. Nem tartotta jó ötletnek a mesterlövész-puskát ilyen rövid távolságra, de nem volt idejük erről vitatkozni, így kibiztosította a pisztolyát, majd vetett még egy fél pillantást a puskára, nincs-e túl messze, de a magasabb előrelátóan közel helyezte, ha szükség lenne rá, így Brian megnyugodott.

Hamarosan meghallották a halk kattanást, ahogy a zár engedett, és mindketten megfeszültek, várva a rájuk törőket. Gerard gyomrában matatott a rossz érzés, de nem szólt róla, mert azt hitte, csak amiatt van, mert fáradt, azonban mikor a résnyire nyílt ajtón begurult valami, akkor már tudta, hogy most is, mint mindig, hallgatnia kellett volna a megérzésére. Az ajtó becsukódott, a kis tárgyból pedig ömleni kezdett a füst, és hiába ugrott távolabb tőle mind a két férfi, a könnygáz hamar felkúszott az orrukba és a szemükbe, így szinte teljesen vakká téve mindkettőjüket. Alábecsültük őket, de ők nem minket - futott át Brian agyán a magukat korholó gondolat, ahogy a könnyeitől vakon igyekezett kitapogatni, merre tart. Lassan felismerte maga körül a szobát és a pisztolyt visszacsúsztatva a tokjába, megragadta Gerard karját, hogy a fürdő felé rángassa, ahová talán a csukott ajtó miatt még nem kúszott be annyira a gáz. Amikor véletlenül belerúgott a fegyveres táskába, a másik kezével azt ragadta meg, és elengedve a társát, a kilincs után tapogatózott. Nem volt egyszerű, a folyamatos köhögőrohamok közepette, ráadásul hallott pár lövést is, de nem tulajdonított nekik sok figyelmet, amikor a vörös mögötte fájdalmasan felkiáltott, és majdhogynem bezuhant az épp akkor kinyitott ajtón, még vaktában viszonozva a lövéseket. Brian is becsusszant mögötte, majd rögtön be is csapta és rájuk zárta az ajtót.

- Gratulálok... pazarlod a... golyókat - köhögte nehézkesen, Gerard azonban válasz helyett fájdalmas hörgést hallatott. Az alacsonyabb lehetett volna mérges rá, de tudta, hogy semmi értelme, és egyébként is inkább aggódott, mert így, hogy szinte semmit nem látott, azt sem tudta megállapítani, mennyire súlyos a helyzet, hát megpróbálta kidörgölni a könnyeit, de azok folyamatosan ömlöttek.

- Megmaradsz? - kérdezte végül, megunva, hogy feleslegesen próbál meg látni, és elfordulva már a wc után tapogatózott, hogy arra felállva kinyissa az ablakot.

- Telibe... a jobb vállam - nyögte Gerard, mikor végre levegőhöz jutott. Mindketten fellélegeztek a fürdőbe áramló friss levegőtől, de Brian egy pillanatig nem tudta, örüljön-e ennek vagy kérje vissza a vakságát, mert minél jobban látott, annál rosszabbnak tűnt a helyzetük. A magasabb vállán egyre terebélyesebb lett a folt, ahol a ruhája megszívta magát vérrel, és nagyon úgy tűnt, hogy nem akar elállni, ráadásul Gerard is kezdett sápadni.

- Bassza meg - szisszent fel Brian, még mindig a lehajtott ülőkén állva. - Fél kézzel tudsz bakot tartani? Lerendezem a helyzetet kint, addig maradj magadnál - avatta be a vésztervbe, mivel jobb ötlete nemigen volt. A vörös ha ép lett volna, sem fért volna ki az ablakon, így ő volt az egyetlen, aki biztosítani tudta, hogy ne maradjanak csapdában, azt pedig csak remélhette, hogy Gerard elbír majd a három behatolóval így is.

- Minek nézel te engem? Fél kézzel elverem az egész bagázst - jelentette ki magabiztosan, még ha az állapota inkább azt mutatta, őt verik el fél kézzel, de az alacsonyabb hitt neki, mert nem volt más lehetőségük. Ellökte magát a faltól, majd lelógatta a fél karját, hogy Brian beleléphessen a tenyerébe, és amint megérezte a súlyát, lendületesen fellökte az ablakba. A fekete átbújt a lyukon, majd megkapaszkodott a falban, míg Gerard elővett néhány plusz tárat, de remélte, hogy nem lesz rájuk szüksége, és behúzódott a falhoz az ajtó mellett, hogy védve legyen. Hallotta a lépteket odakint, és a friss levegőtől kitisztult kicsit a feje is, így már magabiztosabban várta őket, tudta, hogy ha nem veszti el a fejét, akkor ki fogja verekedni magát ebből a helyzetből, mint mindig.

Brian óvatosan leereszkedett a másik oldalon, és a falnak simulva lesett ki a sarokról, hogy kiderítse, mennyire reménytelen a helyzetük. Egyből kiszúrta a két alakot a szemben lévő épület takarásában, a tetőn pedig hamar kiszúrta a mesterlövészt, aki mereven az ajtajukat figyelte. Rögtön vissza is húzódott a sarok mögé, nehogy észrevegyék, ellenőrizte a tárat, kibiztosította a pisztolyt, majd már csak egy bátorító levegővétel kellett, hogy lenyugodjon és tiszta fejjel induljon neki. Amint kibukkant a sarok mögül, célzott és lőtt, majd vissza is bújt, mielőtt eltalálja őt is egy golyó. Nem hallotta a puffanást, de csak két helyről viszonozták a lövéseket, így gyanította, hogy az első fickónak annyi, amitől elégedett melegség ömlött végig a testében, hiszen ugyanolyan jó, mint régen, még mindig nem téveszt cél.

Egy pillanatra csend lett, mire újra kilesett, és neki is lendült a rövid, de annál veszélyesebb távnak a legközelebb oszlop felé a terasz előtt, az jobb helynek látszott. A feje mellett csapódott be egy golyó a falba, mikor zihálva megtorpant az oszlop mögött, porzott tőle a vakolat, de ő még éppen megúszta. Csikorgatta a fogát dühében, hogy ennyire tehetetlen a tetőn trónoló lövész miatt, mikor dulakodás hangjai ütötték meg a fülét belülről. Ekkor jött rá, hogy éppen az ajtajuk előtt áll, és kicsit előrébb hajolva be is tudott nézni a szélesre tárt ajtón keresztül. A gáz már egészen eloszlott a szobában, így látta az ágyon heverő egyik, és a földön fekvő másik hullát, hamarosan pedig azt is megpillantotta, miért hallotta az előbb, hogy leesett és összetört valami. Meglátta a sarokba szorult Gerardot, aki immár csak fél kézzel próbálta tartani a helyzetét, és egyre rosszabbul nézett ki, így gondolkodás nélkül lőtte le az éppen felé induló alakot. Nyakon találta, mire a fickó megingott és hörögve oldalra zuhant, mire a mögötte támaszkodó vörös egy fáradt vigyorral felmutatta a hüvelykujját, jelezve, hogy jól van.

Brian bólintott, majd visszatért a saját problémájához, tudva, ha csak kidugja a fejét, a mesterlövész egyből kiszúrja, de vakon meg nem fogja pazarolni a golyót. Nagy levegőt véve megacélozta magát és kibújt a rejtekhelyéről, alig célzott, és a lövés után rögtön vissza is húzódott, de nem jött semmi a másik oldalról, mint várta. Sőt, hamarosan meghallott egy csattanó hangot, ahogy pedig kinézett, észrevette, hogy hogy az eddig tetőn trónoló lövész éppen elvérzik a földön. Lelőtte a szintén döbbent bérgyilkost másik oldalt, aztán már nem is törődött velük, besietett a szobába és akkor látta meg a távcsöves mögött támaszkodó, sápadt Gerardot.

- Ki a szar lövész? - nevetett fel nehézkesen.

- Ne hősködj, elvérzel - rótta meg Brian köszönés helyett, de megkönnyebbült, hogy azért érzi magát elég jól a poénkodáshoz. - A kocsiban lehetett valami nyomkövető, amivel idetaláltak, el kell vinnünk egy másikat - mondta komoran, miközben felsegítette a társát. A vörös kivételesen nem bánta, hálásan nehezedett Brianre, miközben a rémült vendégektől szereztek egy kocsikulcsot. Kellemes méretű családi autó volt, a fekete becuccolt, amilyen gyorsan csak tudott, Gerardot pedig az anyósülésre parancsolta, ilyen állapotban egyébként sem tudott volna vezetni, és már ő is aludt eleget.

Jó fél óráig nem lassított padlógázról, csak a kanyaroknál, utána leállt az út szélén egy félreeső helyen, behúzódott a fák közé, hogy ne legyen olyan feltűnő az ácsorgó autó az út szélén, és az anyósülésen bóbiskoló Gerard felé fordult. Felpofozgatta a férfit a félálomból, hogy rendesen el tudja látni, és ne arra riadjon fel, amikor a fertőtlenítő marja a sebét.

- Mi van? - morogta nyűgösen a vörös, de mikor fészkelődni akart, a teste összerándult a fájdalomtól.

- Ez van - közölte Brian a sebére mutatva, majd kérdezés nélkül átlendült az anyósülésre és elhelyezkedett a férfi ölében. Erre már Gerard is kellően felébredt, de nem tudott megszabadulni a combjain terpeszkedő társától, így csak döbbenten meredt rá, míg kigombolta az átvérzett inget és óvatosan lecsúsztatta a válláról.

- Nem megerőszakolni akarlak, ne nézz már rám így. Egyszerűen nem férek hozzád máshogy - forgatta meg a szemeit Brian, miközben egy ollóval levágta a pólóból eszkábált, hevenyészett kötést, de fel is szisszent a sebet látva. - Bassza meg, ki kell szednem a golyót. Adjak valamit, amire ráharaphatsz? - Előszedte a vattát és az alkoholt, mire Gerard hálásan bólintott, és hamarosan rá is harapott a fekete hajú övére, amire szüksége is volt, mikor Brian nekilátott kitisztítani a sebet és kiszedni a golyót.

- Kész. Élsz még? - érdeklődött a fekete, miután rögzítette a kötést és visszamászott a vezetőülésbe. Nem akart sokáig ilyen kietlen helyen maradni, ahol szinte esélyük sincs normálisan védeni magukat, így be is indította az autót. Gerard megkönnyebbülten süppedt bele az anyósülésbe és válaszként morgott valamit, bár nem akart elaludni, de egyre jobban csukódtak le a szemei. Ahogy elindultak, igyekezett ébren tartani magát azzal, hogy a tájat bámulta, de lassan fázni is kezdett, ahogy elhaladtak mellettük a kilométerek. Nem akart róla szólni Briannek, gondolta, ráér majd ha tartósan leálltak valahol, de mintha a fekete megérezte volna a gondolatait, fél szemmel felé pillantott, és a tenyerét a homlokára simította.

- Hát ez remek. Leállunk az első helyen, ami szembejön - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, de a vörös már nem is egészen hallotta a szavait, mert lassan belecsúszott a lázálomba.