I'm sorry, but I love you

I'm sorry, but I love you

Avagy mi történik, ha Sebastian Stan totál szerencsétlen a szerelemben. Seb-Tom-Robert háromszög, akik közül egyik sem túl eszes a szerelemhez... de így szeretjük őket.

Szikrázó este volt - ékszerektől és vakuktól ragyogott a vörös szőnyeg, a vendégek gondosan kezelt fogai és a frissen polírozott, érkező autók könnyen megvakíthatták azt, aki nem volt hozzászokva a nagyobb gálákhoz. Seb is egy kicsit így érezte magát, ahogy idegesen megigazgatta az öltönyét és a haját, mielőtt kiszállt volna az autóból, hogy a lelkesen villogó vakuk közé vesse magát, hadd szedjék szét a riporterek. Hiába a korábbi filmjei, úgy érzi, soha nem fogja tudni megszokni ezt a csillogást, a mindenütt visszhangzó kérdéseket és zsibongást, amíg egy félénk, de büszke mosollyal végigsétál a szőnyegen, a többi sztár között. Néhányan mosolyogva üdvözlik, de van, aki szinte észre sem veszi, mert mással van elfoglalva, interjút adnak vagy fotózkodnak, és ő is igyekszik minél hamarabb bejutni a bálterembe, lehetőleg nem túl feltűnően, amikor valaki a nevén szólítja. Kiérti a fotót is, szóval egy igazi, bájos mosollyal fordul meg, hogy a legjobb oldalát lássa vissza a neten, már ha valaha felkerül ez a fotó bárhová is, de épp amikor villan az estében a fotós vakuja, egy vékony, erős kéz karolja át a vállát, amitől úgy meglepődik, hogy elnyílt szájjal kapja a fejét az ismeretlen felé. Hamar megnyugszik, amikor észreveszi, ahogy a mindig tökéletesen kinéző Tom Hiddleston ragyog az oldalán, a mosolya széles és őszinte (legalábbis mindenképp annak tűnik), a szemei úgy csillognak az izgatottságtól, akár egy gyereké, ahogy a kamerába vigyorog.

- Örülök, hogy megtaláltalak! Kerestelek korábban is, de úgy látom, csak nemrég érkeztél, megnyugodtam, hogy nem kerültelek el - lelkesedik Tom, miután csináltak róluk pár olyan fotót is, ahol Seb reményei szerint nem olyan arcot vág, mint a hal, amit fél perce fogtak ki. Kiszárad a torka a magas férfi közelségétől, fanyar kölnijének illatától, és hirtelen úgy érzi magát a három óráig alakított kinézetével, mint egy ázott kutya, ahogy végignéz a hibátlan, tökéletesen szabott öltönyön, a fényes cipőn és a ragyogó arcán. Tom ide született, ő őszintén élvezi a partikat, bálokat, gálákat, mindenkihez odamegy pár szóra, és most, hogy Sebet kísérgeti, egy kicsit ő is élvezheti a fényét, ahogy Tom bemutatja pár színésznek és zenésznek, akiket csak névről ismer, meg a díjátadókról.

- Hé, a kedvenc britem! Jude mellett, persze - vigyorog rájuk a szőnyeg másik végéről érkező Robert, aki úgy tűnik, egész eddig kereste őket, mert egyből Tomba karol. - Na ide figyeljetek bogaraim, a fél bagázs Tomot keresi, aki meg téged keres, és senki se tud megülni a seggén, bemegyünk? Mindjárt kezdődik, és nem látok jól a sötétben - kocogtatja meg az orrán díszelgő szemüveget, mely tökéletesen passzol pezsgőszín öltönyéhez és a lila nyakkendőhöz, amit visel. Seb megköszörüli a torkát és éppen válaszolna, azonban társaságuk angoljának teljes figyelme egyből Robertre terelődik, és elgondolkodva néz végig a ruházatán.

- Világos? Egyszer nekem is érdemes lenne kipróbálnom - jegyzi meg elgondolkodva, mire Robert rávigyorog.

- Csak leöntöttem pezsgővel és gondoltam, beleáztatom az egészet, hogy ne legyen foltos. Te maradj az angol eheganciáná', ha szabadjon javasolnom - kacsint Tomra bensőségesen. Seb kezdi meglehetősen feleslegesnek érezni magát, és a tekintetével Chris vagy más ismerős arca után kutat, de senki alkalmas nem akad, akihez odasiethetne jópofizni, hogy leplezze, mennyire kínosan érzi magát a teljesen egymáshoz tapadt színészpáros mellett ácsorogva.

- Az angolod még mindig francia. Nem mintha neked nem állna jól minden - bókol a magasabb, mire Robert vigyorogva megböki az oldalát. Seb éppen mintha megpillantana egy megmentő arcot a sokaság között, amikor a két férfi észreveszi, hogy ő is ott van, így Tom egyből karon ragadja, hogy végre eljussanak a székeikhez.

- Ne légy feszült, ezek komoly események, de mindenki ugyanaz az ember, mint a forgatásokon. Voltál már pár gálán, ugye? Ez talán egy kicsit nagyobb - mondja biztatóan a brit, mire Seb hálásan bólint. A férfi azóta ilyen kedves és közvetlen vele, hogy megismerték egymást, és bár először nagyon nem akart beleesni, de minél többet találkoztak a többieknek köszönhetően, lassan megfogalmazódott benne a gondolat, hogy mi lenne, ha... Azonban eddig nem igazán volt alkalma beszélni erről a férfival, így mindig egy "alkalmas pillanatra" halasztotta.

- Mit szoktál csinálni szabadidődben? - Seb felmarkol egy pezsgőspoharat az egyik körbejáró pincér tálcájáról és Tom mellé lépdel, a tömeget pásztázva, mint aki csak beszélgetne, és nincs vele különösebb célja. Tom éppen a tányérjára válogat néhány rákot, de megáll a mozdulatban, hogy elgondolkodva felpillantson rá.

- Sok hobbim van. Szeretsz lovagolni? Egyszer kipróbálhatnád, remek az ember hátának - mosolyog rá lelkesen, majd visszahajol és tesz egy kis kaviárt is a rákok mellé. A román színésznek nehezére esik visszanyelni a kívánkozó "kipróbálnám rajtad"-mondatot, egyrészt ezzel örök életre elijesztené magától a férfit, másrészt nem egy éjszakára szeretné, sokkal inkább az ő elragadó, ragyogó mosolyára vágyik minden reggel.

- Eddig nem gondolkoztam rajta, de nem hangzik rosszul - feleli végül diplomatikusan, és már éppen nyitná a száját, hogy megkérdezze, nem lenne-e kedve valamikor elmenni inni valamit, és jobban megismerni egymást, de a megint legrosszabbkor érkező Robert belé fojtja a szót.

- Elrabolom egy percre, bocsi. - Belekarol az értetlen britbe, azzal el is húzza minden további magyarázat nélkül, otthagyva a bánatosan utánuk bámuló színészt. - Mégis, mit csinálsz? - vonja kérdőre Tomot idegesen, egy megfelelőnek ítélt sarokba vonszolva őt. A férfi rosszallóan kisimítgatja az öltönyét és arrébb tartja a tányérját, mert Robert tekintete gyakran visszakalandozik rá. Ha már ilyen bunkó módon elrángatta onnan, akkor nem kap a falatkáiból.

- Nem tudom, minek tűnik. Ismerkedni talán csak nem tilos - feleli sértetten Tom, és látja, hogy ezzel csak tovább idegesíti az alacsonyabbat. Őszintén szólva, egy kicsit célja is, mert megbántva érzi magát.

- Nem látod, hogy hogy néz rád? Legszívesebben rád ugrana már itt, a mosdóban, te meg lovagolni hívod! Lo-va-gol-ni! Gyakorlatilag felajánlottad magad neki egy menetre! - tajtékzik, igyekezve visszafogni a hangját, mert már így is jó páran figyelnek rájuk, és a sztárok a kelleténél sokkal pletykásabbak.

- Nevetséges vagy! Feltétlenül szükséges jelenetet rendezned pont egy gála közepén? Nem erőltetem, hogy felvállaljuk, te is tudod. De akkor ne láss kérlek mindenkiben potenciális ellenséget, akivel csak kedves vagyok, mert tudod jól, milyen vagyok. Sebastian egy kedves, rendes férfi, a filmjeink illeszkednek egymáshoz, azért nem lehetek jóban vele, mert te féltékeny vagy? Hűtsd le magad, Robert - forgatja meg a szemeit Tom, igyekezve csitítani a dühét. Nem tetszik neki a férfi alaptalan féltékenysége, Seb neki egy aranyos srác, és nem érti, miért nem látja Robert, mennyire reménytelenül szerelmes belé, és hogy ezért nem érdekli senki más.

- Jó, ha ennyire odavagy érte, játsszunk. Fogadjunk, hogy gyorsabban elcsábítom, mint ő téged - kacsint Robert taktikát váltva, és kérdezés nélkül elvesz egy garnélát partnere tányérjáról.

- Már hogy elnézést, de MI?! - botránkozik meg Tom fojtottan. - Az emberek érzései nem játékszerek, nem megyek bele ebbe a mocskos fogadásba. Ha megbocsájtasz, mennem kell. - Tom minden sértettségét belevetve a mozdulatba, felszegett állal megfordul, de a gála közönsége felé már mosolyog, hiszen nem lenne jó színész, ha ilyenkor nem tudná azt tettetni, minden rendben.

~.~.~.~.~.~ 

Seb idegesen toporog az ízléses, de mégis hatalmas faajtó előtt, miközben igyekszik nem tátott szájjal bámulni a homlokzatra. Anglia átköltöztetve Los Angelesbe, ez jutott eszébe már a kapuban is, és alig volt mersze végigjönni a kerten, de a bátorsága a kopogtatónál végleg elfogyott. Már percek óta csak elvarázsolva nézi a gyönyörű kúriát, ami úgy magasodik fölé, mintha menten össze akarná nyomni, míg eszébe jut, hogy ha nincs mersze kipróbálni, a csengő vajon végigzeng-e az egész épületen, létezik olyan, hogy telefon és igazán fel is hívhatja Tomot. Így hát előkaparja a farmerja zsebéből, és végiggörgeti a névlistát, majd gondolkodás nélkül le is koppintja a hívás gombot, hogy minél hamarabb megszabadulhasson ettől a nyomasztó érzéstől, ami összefogja a torkát, mióta az ajtó előtt ácsorog. Pár percig kicsöng, már azon gondolkozik, hogy leteszi és újrahívja, mikor a csörgés megszakad, és egy vidám, kissé meglepett hang szól bele.

- Haló? Te jó ég, annyira modortalan vagyok, ne haragudj, hogy nem mentem ki eléd, csak gondoltam, előkészítem a lovakat és elszaladt az idő. Gyere hátra az istállóhoz, az ajtótól jobbra vezető út - csicsereg Tom a telefonba, mire Seb bólint, de aztán rájön, hogy a másik nem látja, így megköszörüli a torkát, hogy válaszoljon is.

- Oké, megyek, hamarosan ott leszek... ha nem tévedek el - nevet a kagylóba bizonytalanul, miközben elindul a mondott úton. A kert hatalmas és gyönyörű, és amint kiér az épület mögül, meg is látja az istálló egyre nagyobb és részletesebb körvonalait, így megkönnyebbül, hogy valóban nem fog eltévedni.

- Ne aggódj, megtalálod. Bent várlak! - mondja biztatóan, majd a vonal bont, és Seb egyedül marad a remegő gyomrával, és az idegességével, hogy első alkalommal lesz igazán kettesben azzal a férfival, akiért az első pillanat óta odavan. Nem mintha szokása lenne ez az "első látásra"-féle tinédzserszerelem, látja nagyon is jól, hogy Tom mindenkivel kedves és figyelmes, mégis, nem tud megálljt parancsolni az érzéseinek, hogy szeretné megpróbálni, milyen lenne ha ő is viszontszeretné. Egészen belefeledkezik ebbe a gondolatmenetbe, amíg az úton halad, és szinte félperceként megnézi a telefonján, mennyi az idő, csak hogy valamivel elfoglalja magát, miközben az istálló egyre közelebb ér, neki pedig egyre kisebbé szorul a gyomra.

Amikor odaér, nyitva találja a széles ajtót, de a biztonság kedvéért bekopogtat rajta, habár átlát az istállón, és senki nem néz vele szembe. Tom azonban kétségkívül meghallotta, mert felbukkan a másik oldalon, a kezében a vezetőszár, annak végén pedig egy gyönyörű, barna szőrű, büszke kanca lépdel mögötte.

- Örülök, hogy idetaláltál! Gyere, kényelmes ruhát húztál, ugye? - köszön rá, mire Seb végignéz magán - egy egyszerű kék póló, farmer, sportcipő és dzseki, úgy gondolja, ezzel csak nem lőtt mellé nagyon. Persze amikor elindult, még fogalma sem volt, hogy Tom tényleg elhívja lovagolni, de úgy tűnik, nem csak vicceket tud halálosan komoly arccal mondani, hanem komoly dolgokat is, teljesen természetesen.

- Azt hiszem... - hagyja rá, miközben átsétál az épületen, futólag megcsodálva a bokszokban álló, fantasztikus teremtményeket. Amikor a brit színész elé ér, rámosolyog, majd nem tudván, hogy is illene üdvözölnie épp a kezén nyújtaná, de Tom lelkesen megöleli.

- Gondoltam, mivel még nem ültél lovon, először vezetlek, aztán meglátjuk, hogy megy. Meg persze, hogy egyáltalán tetszik-e, semmit sem akarok rád erőltetni.

- Nem, dehogy, én is akarom! Nagyon szépek, csak furcsa, hogy... élnek alattam - ráncolja össze a homlokát, mire Tom felnevet. - Mármint tudod, a motor sokkal egyszerűbb. Nála meg mi van, ha valamit rosszul csinálok és elindul, pedig nem is akarom? - mutat az unottan fejét lógató állatra, de vendéglátója megrázza a fejét.

- Ne aggódj, Blair a legnyugodtabb lovam, nem is fontos, hogy bármit csinálj, mert először én fogom irányítani. Ezt a biztonság kedvéért vedd fel, nem szeretném, ha bármi bajod esne. - A kezébe nyom egy lovaglósisakot, amit eddig a sajátjában szorongatott, Seb pedig a fejére is illeszti, majd kis igazgatás után bekapcsolja az álla alatt átfutó szalag csatját, hogy ne essen le a fejéről. Közelebb óvakodik a nyugodtan ácsorgó lóhoz, aki bár érdeklődően felé billenti a fejét, más reakciót nem mutat, ahogy akkor sem, mikor megsimogatja a nyakát.

- Azt hiszem, nincs más... öhm, felszállnék, de hogy is kell? - Miután Tom elmagyarázta, egy nagy lendületet véve fellendül a nyeregbe, majd néhány percnyi bizonytalan fészkelődés után, nagyjából úgy ítéli, hogy elég stabilan ül, úgyhogy bólint, hogy mehetnek. Amikor Blair megmozdul alatta, már kevésbé tartja ezt az egészet jó ötletnek.

Úgy háromnegyed órával később már fogalma sincs, hogy fog leszállni a lóról, úgy zsibbad és bizsereg minden tagja, de végül mikor megállnak, mégis sikerül levergődnie valahogy. Kicsit bizonytalanul áll a lábán, legutóbb a Winter Soldierre készülve érezte ennyire kifáradva magát, több órányi edzés után, most meg nem volt egész egy óráig egy ló hátán, és alig tud megállni.

- Hű, nem csak a hátnak tesz jót - nevet, miután szóhoz jut, amin Tom is elmosolyodik, és miután becsukta a boksz ajtaját Blair mögött, a kúria felé veszi útját. Seb utánasiet, igyekezve lazának mutatni magát, és a zsebébe süllyeszti a kezeit, de akkor egy kicsit elképed, mikor az ajtón belépve egy férfi üdvözli őket és megkérdezi tőle, elveheti-e a kabátját.

- Neked inasod is van? - kérdi döbbenten, miközben megszabadul a dzsekitől és egy mosolygós "köszönöm" kíséretében átadja a férfinak.

- A családunknál szolgál már régóta, de kérte, hadd jöhessen ide, mikor megvettem a kúriát. Nekem mindig jól jön egy segítő kéz, és jó úgy hazajönni, hogy vár valaki, aki remélhetőleg kedvel is - feleli Tom, ahogy bekíséri a másik színészt a szalonba, aki egyre csak ámuldozik a berendezésen és a kialakításon, no meg úgy mindenen, amit lát.

- Komornyik, ha szabadjon kijavítanom, uram. A tea - tesz le eléjük egy tálcát, majd gyors meghajlás után magukra hagyja őket. Seb hirtelen nagyon oda nem illőnek és alul öltözöttnek érzi magát, ahogy a kezébe veszi az egyik drága csészét és megfújja a benne gőzölgő, csodás illatú teát. Kis csend borul rájuk, ami részéről kínos, de Tom a legkevésbé sem zavartatja magát, azonban ahogy egyre csak telnek a percek, és ők ott teázgatnak kettesben, lassan kezd megszületni a fejében a gondolat, hogy talán nem kéne tovább várnia... kettesben vannak, most nem zavarja őket senki. Mielőtt igazán végiggondolhatná, mit csinál és ez mekkora őrültség, visszateszi a csészét az alátétre és a kanapén oldalra hajolva, megcsókolja a gyanútlan britet. Tom úgy tűnik, elgondolkodott, mert olyan váratlanul éri, hogy a csészét is majdnem elejti, amiben már tea sincs, így az szerencsére nem loccsan ki. Azonban Seb minden reményével ellentétben, nem viszonozza a kétségbeesett gesztust, hanem a szabad kezét a férfi vállára simítja és gyengéden eltolja magától. Ettől összeszorul a fiatalabb színész torka és elhúzódva, lehajtja a fejét.

- Ne haragudj, ezt nem így kellett volna, nekem csak... nem volt ötletem, és... - igyekszik magyarázkodni, de Tom hangja félbeszakítja.

- Azt hiszem, most jobb lesz, ha mész - ajánlja a férfi erőtlenül. Látszik rajta, hogy szíve szerint nem küldené őt el, de Robert sejtései kivételesen igazak voltak, és nem akarja hamis hitbe ringatni ezt az édes, szerencsétlen férfit, aki csak szeretni vágyik. Seb szemében könnyek remegnek, de megértve, hogy úgysem lenne értelme az egésznek, ajkait összeszorítva bólint, és feláll a kanapéról.

- Igen, az lesz... az lesz a legjobb. Köszönöm a lovaglást, meg a teát, és... ne haragudj - motyogja, majd egy biccentés után sarkon fordul, és sietős léptekkel kifelé veszi az útját. Idegesen dörgöli meg az arcát, hogy a könnyek ne buggyanjanak ki a szeméből, és igyekszik egy futó mosolyt rebbenteni a kabátját tartó komornyik felé, de nem biztos benne, ahogy sikerül. Felrángatja magára a dzsekit, és a zsebében kutat a kulcsért, bár nem biztos benne, hogy jó ötlet ilyen állapotban motorra ülnie, de el akar tűnni innen, minél előbb.

Már órák óta ücsörög a lakás kanapéján, nem tudva, mit tegyen. Felhívhatna valakit, eljátszik a gondolattal, hogy megcsörgi Anthony-t, mit csinál, nincs-e kedve elmenni valahová, hogy megszabadítsa a gondolataitól a lelkibajos barátját, de nem akarja terhelni a problémáival, így hamar elveti az ötletet. Végül, az italos szekrényét találja a legmegfelelőbb partnernek az estére, holnapra úgysincs dolga, és egyébként is jóval kevesebbet részeg, mint a legtöbb híresség. Épp egy üveg Jack Daniels-t szorongat, mert úgy gondolja, poharat minek koszoljon, amikor a telefonjával babrálva, felugrik a híváslista, és azon utolsóként Tom neve. Érzi, hogy megint szúrni kezdik a szemét a könnyek, de minden mindegy-alapon, lekoppantja a hívás gombot. A telefon kicsöng, és már éppen elemelné a fülétől, hogy inkább kinyomja, mikor bekapcsol az üzenetrögzítő, amitől hatalmas kő gördül le a szívéről.

Tom, bár felszabadította a napját a színész kedvéért, úgy érzi, most muszáj csinálnia valamit, így amit csak tud, nekiáll intézni, egész nap telefonál, lecsutakolja az összes lovat, csak hogy közben ne kelljen a délutánra gondolnia. Tudja, hogy ha elmondaná Robertnek, mi történt, ő úgyis azzal jönne, hogy "igazam volt", így amíg nem muszáj, nem akar vele erről beszélni, mégis, egyre inkább megformálódik benne a gondolat, hogy valakivel muszáj lesz beszélnie. Végül Christ hívja fel, amikor már nagyon nincs mit csinálnia, ami elvonhatná a figyelmét, mert a forgatások alatt a férfi valóban egészen a testvérévé nőtte magát, és órákat képesek voltak elbeszélgetni a semmiről, így ami most nagyon üdítően hatott volna rá. Miközben vele beszél, hallja azt a jellegzetes csipogást, amikor hívja valaki, de nem akar vele foglalkozni, így meg sem nézi, ki lehet. Miután leteszik a telefont, utána látja csak, hogy hangüzenetet is hagyott, méghozzá a mai vendége... tétovázik pár pillanatig, mielőtt megnyomja, hogy lehallgassa.

- Szia, öhm... Sebastian vagyok és... elfelejtettem, mit akartam. Oké, újrakezdem. Szóval nem akarlak zavarni, és teljesen megértem, ha úgy érzed, hogy nyomulok vagy ilyesmi. Én csak azt akartam mondani, hogy sajnálom, de szeretlek. Örülnék, ha tudnánk találkozni valamikor, és megbeszélhetnénk, vagy valami. Most egy kicsit sokat ittam, és még fogok, de... valamikor máskor, ha kicsit beszámíthatóbb leszek. Nem tudom, értelmes-e egyáltalán, amit mondok, de remélem, nem haragszol. - Az üzenet véget ér, Tom pedig tanácstalanul temeti az arcát a tenyereibe.

~.~.~.~.~

Elnyújtottan nyög fel, mikor Robert a nyakába kóstol, a borostája karcolja az érzékeny bőrét, és végigremegve elélvez, amikor a testük újra találkozik. A lepedőbe markolva, hullámzó mellkassal feszül meg az orgazmus hatására, amiben pár lökés után a férfi is követi, a gyomorból jövő hördülést levegő-vesztett csókba fojtva. Néhány pillanatig lehunyt szemmel támaszkodik fölötte, a mellkasuk néha izzadtan-zihálva összesimul, majd Robert eldől mellette, hogy ne kelljen tartania magát, úgy bámul a plafonra, míg Tom felé nem fordítja a fejét.

- Tudod, hogy nem vagyok egy profi lélekgyógyász, de van valami? Nem szoktál éjszaka hívni - érdeklődik, még az élvezettől rekedten. Persze, hogy aggódik a britért, az ostoba akkor is képes lenne mosolyogva azt mondani "semmi baj", ha épp elvérezne, nem bízik meg az optimista lelkében. Tom közelebb bújik, a fejét Robert vállára fekteti és magukra húzza a takarót, mert tudja, hamarosan úgyis fázni kezdenek, még a kellemesen fűtött szobában is.

- Szoktalak hívni, de soha nem jössz - válaszolja nyugodtan, a hangja legkevésbé sem megrovó. - De örülök, hogy most jöttél. Szükségem volt rád, beszélgetni akartam...

- Ezért estél nekem az ajtóban? - vonja fel a szemöldökét egy idegesítő mosollyal az idősebb színész.

- Te estél nekem! Na jó, döntetlen - helyesbít egy bosszús szusszanással. - De tényleg akartam beszélni veled.

- Hajrá.

- Mint tudod, ma áthívtam Sebastiant. Remekül elvoltunk, csodásan lovagol, olyan egyenesen tartja a hátát, hogy öröm nézni! Aztán beültünk teázni egy kicsit a szalonba...
- Azért vagyok itt, hogy elmeséld nekem a délutáni teádat? Britek... - forgatja meg a szemeit tettetett unalommal. Tom morogva megböki, de most nincs kedve incselkedni, visszabújtatja a fejét a nyakába és nehézkesen felsóhajt.

- Igazad volt. Sajnálom, amit a féltékeny természetedről mondtam. Sebastian... megcsókolt, és mielőtt hívtalak, hagyott egy hangüzenetet, amiben megvallotta, hogy szeret. Szükségem volt rád, hogy, hogy megbeszéljük...

- Mit kell ezen megbeszélni? Mit csináltál, amikor lekapott? - követelőzik Robert, a férfi vállára szorítva. Tom bosszúsan kihúzódik a szorításból és az ágy szélére húzódik, az állkapcsa megfeszül az idegességtől, és mikor megszólal, akkor is sértetten, és egyszerre szégyentől égve reszket meg a hangja.

- Elküldtem. Boldog vagy? Nem csókoltam vissza szánalomból, még ha azt is hiszed. Tudod te, milyen rettenetes embernek érzem magam? Rossznak érzem magam, hogy nem viszonozhatom a tiszta szerelmét, csak mert egy olyan embert szeretek, mint te - vágja hozzá elkeseredetten, a padlóra függesztve a tekintetét. Hamarosan hallja a puha ágynemű surrogását, ahogy Robert felül, majd megérzi maga körül az ölelő karjait. A mellkasa egészen a hátának simul, érzi a szívdobbanásait, és ahogy még közelebb húzza, megadóan dől neki egészen.

- Megsértődhetnék azon, hogy így beszélsz rólam, de nem teszem, remélem, büszke vagy. Tudom, hogy legszivesebben magadhoz ölelnéd a világot, hatalmas szíved van, ezért vagyok féltékeny mindenkire, aki a közeledbe megy. Te nem veszed észre, mit akarnak tőled, és van, aki csak ki akar használni, egyszerűen védeni akarlak. De ha úgy gondolod, hogy Seb megérdemli a szívedet, mit tudok csinálni? Hívd fel, beszélj vele - biztatja Robert, a mellkasát cirógatva. Nem akarja, hogy Tom azt az embert lássa benne, aki mindenkitől eltiltja, aki korlátozza, soha nem akart uralkodni felette, csakis szeretni. Tom boldogan, rajongva fordul hátra, nem egészen, csak annyira, hogy hálája jeléül megcsókolhassa az idősebbet. Igaz, hogy nem hagyta volna annyiban akkor sem, ha Robert nem egyezik bele, de nem akart a háta mögött cselekedni, pláne olyankor, ha tudta, a férfi ellenezné a döntését.

- Köszönöm, hogy beleegyeztél. Már késő lenne felhívni, ugye? - Csalódottan pislog az óra felé, hogy megnézze, mennyi az idő, de Robert tenyere eltakarja előle a világot. Először értetlenül kap oda, de mikor a színész fogai a fülét karcolják és szabad keze lesiklik a testén, a keze lehull, és minden gondolata rekedt sóhajjá oszlik.
- Késő van mindenhez, amit nem velem akarsz csinálni - súgja Robert a fülébe, majd lejjebb hajolva, a nyakába csókol, a korábbi harapás alig látszó helyére.

~.~.~.~.~

Robert biztos benne, hogy Tom utálni fogja azért, amit most tesz, de meg kell győződnie a saját szemével arról, Sebnek mennyire komolyak a szándékai az ő... Tomjával kapcsolatban. Hiába tart mindez már két éve, mégsem mer bízni abban, hogy a kapcsolatuk tényleg tartós lesz, hiszen annyira egyszerűen történt, mi lesz, ha egyszer ilyen könnyen vége is lesz? Idegesen hátraszántja a haját, miközben vár, és egy kicsit hintázik a sarkain, hogy teljen az idő. Épp a kiszemelt kávézó felé pillant vágyakozva, és elhatározza, hogy majd odabent megvárja Sebet, mikor a férfi pár bátortalan intéssel üdvözli az út túloldaláról. Átsiet a zebrán a tömeggel, a kezeit a dzseki zsebébe rejti, az arca nagy részét takaró napszemüveg pedig Robertet biztosítja arról, hogy valószínűleg folyékonyan próbált meg búfelejteni tegnap este. Nem szól semmit, csak biccent, mikor Seb lelassít, ahogy közelebb ér, és meg sem várva, hogy kezet nyújtson vagy akárhogy üdvözölje, elfordulva a kávézóba siet. A férfi követi, egész végig leütve a fejét, úgy érzi magát, mintha kihallgatáson lenne, nem érti, miért hívta fel reggel, hogy miért akar vele feltétlenül most egy találkozót. Robert hajthatatlan volt a telefonban, hiába akarta mindenképp bizonygatni, hogy ma nem ér rá, mégis rávette, és most itt ücsörögnek egy csendes sarokban, a színész rendel mindkettejüknek egy kávét, amit nem biztos, hogy Seb gyomra bevesz majd, a tegnap este után. És hogy a szíve mit vesz be, az is kétséges.

- Rosszul kezdtük az ismeretségünket. Bocs - szólal meg Robert, miután a pincérlány elment, és átnyújtja az asztal felett a kezét. - Egy békejobb?

Seb pár pillanatig gyanakvóan méregeti a napszemüveg mögül a felé nyújtott kezet, de végül elfogadja, és gyengén megszorítja. - Nincs miért haragudnom rád. Inkább én sajnálom, biztosan jó barátok vagytok Tommal, régebb óta is dolgoztok együtt, én meg, az újfiú betolakodom ide...

- Rá se ránts, én voltam az, aki úgy éreztette veled, hogy felesleges vagy, pedig nem is ismerlek. Hé, elmehetnénk valahová, csinálhatnánk valamit! Azt az izét meg vedd már le a szemed elől, majd visszaveszed, ha kimegyünk - legyint könnyeden, majd ráragyog egy "köszönöm"-mel a két kávét hozó pincérnőre. A fiatalabb elé vanília fagylaltos jegeskávét tesz sok tejjel, Robert elé pedig egy egyszerű feketét, sok cukorral. Seb megvárja, míg a nő másik asztalhoz siet, aztán lassan leveszi a napszemüvegét, de nem néz fel, inkább a kávé kevergetésének szenteli minden figyelmét.

- Hű, nem nézel ki valami jól. Hosszú volt az éjszaka? - szisszen fel Robert, meglátva a nyúzott arcát. Seb pengevékonyra préseli az ajkait, de így is kiszakad belőle egy apró, keserű kis csuklás, és elfordítva a fejét, megdörgöli a szemeit.
- Én csak... nem minden úgy alakult tegnap, ahogy terveztem. Nem fontos.

- Férfi vagy nő? - Seb értetlenül néz fel végre az idősebbre a kávéja teljesen felesleges kavargatásából, mikor meghallja a kérdést.

- Hogy... hogy mi?

- Kibe vagy beleesve, férfiba vagy nőbe? Mindkettőt kinézem belőled, csak azért. Az a fajta srác vagy, aki mindenét odaadja egy csajnak, aki persze ezt nem értékeli, de ugyanúgy megadnád ezt egy pasinak is. Javíts ki, ha tévedek - vonja meg a vállát Robert, és belekortyol az édes kávéba. Az kellemesen felmelegíti a bensőjét, de ahogy a fiatalabb arcán végigfut a pír, attól nagyon kellemetlenül érzi magát. Azért jött ide, hogy elcsábítsa Sebet Tomtól, aztán elhajtsa, de kezdi nagyon úgy érezni, hogy nem lesz szíve átverni ezt a tiszta szívű férfit. Ha csak elképzeli, hogy az előbb a tegnap említésétől is könnybe lábadtak a szemei, nem akarja látni az arcát akkor, amikor kiderül, hogy ő ezt nem gondolta komolyan. De már nem hátrálhat meg, nem hagyhatja, hogy Tom egyedül intézze ezt, mert annak úgysem lesz jó vége.

- Én ezt... mármint, mondjam el itt? - lopva körülnéz, de egy lélek sem figyel rájuk, a kávéjáról már teljesen megfeledkezett, a napszemüvege szárára harap idegesen, de mikor észreveszi, mit csinál, elemeli a szájától és az asztal alatt kezd babrálni vele. - Én... én szerelmes vagyok Tomba. Tudom, hogy nem szabadna, de annyira régóta szeretném neki elmondani, és tegnap végre volt hozzá bátorságom, de aztán... az egész tönkrement. Úgy tudtam, nincs senkije, de úgy néz ki, hogy van, vagy egyszerűen csak nem érdeklem, nem tudom, mert amikor megcsókoltam, elküldött. Szerintem van valakije. Éreztem, hogy meglepődött, de amikor a vállamra simította a kezét... nem is tudom, talán csak képzelődtem, de mintha magához akart volna húzni, csak a másik miatt nem tette. Nem tudom, hogy ki az, de Tom nagyon szereti. - Apró, fájdalmas kis mosolyt ejt meg erre, ahogy a tekintete újra lekalandozik a kávéra. Lekocogja a kanalat, majd kortyol párat, jól esik neki, ahogy a hideg ital végigfolyik a torkán és felébreszti egy kicsit. Robert hirtelen úgy érzi magát, mint akit erőteljesen gyomron vágott a partnere egy elrontott akciójelenet során, ahogy hallgatja a másik férfit. Hát persze, hogy Tom nagyon szereti a másikat, hiszen ő a másik, és Tom nagyon szereti őt, de mégis, mi a fenét mondhatna?

- Hát, szépen bakot lőttél. - Gondolatban az asztalba vágja a fejét, hogy mondhat ekkora ostobaságot, pláne mikor Seb arca az orra előtt facsarodik össze, mint aki tényleg mindjárt elsírja magát. - Mármint, nem a te hibád volt! Honnan a fenéből tudhattad volna, hogy van valakije? - igyekszik menteni a menthetőt. Ez a srác az égvilágon senkinek nem akar rosszat, csak egyszerűen rossz emberbe szeretett bele, és Robert már képtelen haragudni rá ezért.

~.~.~.~.~

Amikor bowlingozni mennek, még minden remek. Seb kicsit félénken kezdi, mint általában, de hamar feloldódik, és Robert teljes beleéléssel röhög rajta, mikor minden gurításnál kidugja a nyelvét. A fiatalabb színész megjátszott sértettséggel löki meg a vállát, majd eldobja magát a kanapén, szétterpesztve a lábait. Már eljárogatnak együtt helyekre, mióta az első igazi beszélgetésük megesett, Robert megmutatta neki a hobbijait, majd csak nézte, ahogy ő ügyetlenkedik velük. Ezt a bowling-partit is régóta tervezik már, így Seb különösen örült, hogy akadt egy közös délutánjuk.

- Fáradt vagyok - nyög fel, hátravetve a fejét. Mostanában egyre hosszabb a haja, és Robertnek önkéntelenül is végigsiklik rajta a tekintete.

- Puhány vagy te, nem fáradt - legyint Robert, de valójában már ő is kezd kifulladni. - Feljössz hozzám? Rendelünk egy pizzát és sajtmérgezésben meghalunk - ajánlja fel, amire Seb lelkesen rá is bólint.

- De legyen csak sajtkóma, én még nem vagyok a pályám csúcsán, meg szeretném érni - nevet fel, majd nagy nehezen állásba vergődi magát, és nyújtózik egyet. - Izomlázam van - konstatálja fintorogva, mire Robertből kirobban a röhögés.

- Olyan izomlázad lesz a seggedben holnap reggelre, mintha nem bowlingozni lettél volna - nyögi ki, még mindig nevetve. Seb rányújta a nyelvét, és az egész csak megtörténik - hogy aztán Robert a fenekébe csíp és a következő pillanatban csókolóznak. Az idősebb színésznek azonban van annyi lélekjelenléte, hogy eltolja magától Sebet, és egy gyors körbepillantással ellenőrzi a terepet, de úgy tűnik, senki nem figyel fel rájuk, így egy zavart torokköszörülés kíséretében hátrébb lép. Seb arca úgy összefacsarodik erre, mint aki az egész hely előtt menten elsírja magát, és már nyitná a száját, hogy ugyanúgy szabadkozzon és elmeneküljön, mint Tomnál, de Robert megragadja a csuklóját.
- Nem mész te sehova. Hazajössz velem és ezt szépen átbeszéljük - jelenti ki, majd otthagyva a játszmát, elindul a kijárat felé, magával húzva a magába zuhant színészt.

Egész út alatt egy szót se szólnak egymáshoz, Seb szipogva igyekszik magában tartani a könnyeit, de egyre jobban elkeseredik minden egyes néma pillanattal. Néha kinyitja a száját, hogy megszólaljon, de végül mégis egy hang nélkül csukja be, mert fogalma sincs, mit mondhatna, és az ablakra döntve a fejét, kifelé bámul. Nem mer arra gondolni, Robert mégis mit akarna megbeszélni vele - amikor legutóbb ilyen ostobán megcsókolt valakit (Tomot), a világa összeomlott, és azóta is igyekezett kerülni a férfit. Furcsa volt, mert Robertet korábban mindig a társaságában látta, de egy ideje mintha direkt "elhagyta" volna valahol a britet, mikor vele volt. Ennyire odafigyelt volna rá talán?

- Ülj le. - Úgy kuporodik a kanapéra, mint egy gyerek, aki szidásra készül, mikor Robert hellyel kínálja, majd lehajtja a fejét és tanácstalanul mered a padlóra. - Ha így nézel ki, azt fogom hinni, hogy megütöttelek, amikor nem is, ne legyél már ilyen - nyög fel az idősebb színész tehetetlenül, mire Seb megrázza a fejét.

- Ne haragudj... nem tudom, mit tegyek. Az egész csak jött, de nem akarlak téged is elveszíteni, mint Tomot! - temeti az arcát a tenyereibe elveszetten. Robert sóhajt, majd leülve mellé, bátorítóan megszorítotja a vállát.

- Nézd, baromira rossz vagyok az ilyen vigasztalásban, meg együttérzésben, de ha tényleg emiatt emészted magad, akkor most hagyd abba. Egy ilyen hülyeség miatt én nem foglak kidobni az életemből és tuti, hogy Tom sem...

- Mit én sem? - Mindketten döbbenten kapják a nem kevésbé meglepett Tom felé a pillantásukat, mikor ő belép. A kezében megpakolt szatyor, a másikkal még a kilincset fogja, készen arra, hogy lelépjen, de Robert gyorsan feláll, mielőtt a párjának még eszébe jutna ilyesmi.

- Azt hiszem, ideje lenne beszélnünk egy kicsit. Gyere be - int Tomnak, aki így lerakja a szatyrot az ajtó mellé, majd miután becsukta azt, közelebb oldalog hozzájuk. Aggódva jár a tekintete a könnyes szemű Seb és a tanácstalan arcú Robert között, megpróbálva kitalálni, mégis mi folyik itt.

- Sebastian, először is... khm, bocsánatot kell kérnem tőled. - A két fiatalabb színész ugyanolyan értetlenül néznek rá, de megacélozza magát és folytatja, ha már nekikezdett. - Nem mondtam el, hogy akibe Tom szerelmes, az én vagyok. Megérdemelted volna, hogy tudd, de egy seggfej vagyok.

- Mi..? - nyögi Seb döbbenten. A brit sincs kevésbé letaglózva párja vallomásától, de ő valójában még mindig nem érti a helyzetet, amibe belecsöppent.

- Azért akartalak jobban megismerni, hogy tudjam, féltékeny legyek-e rád, de közben meg megkedveltelek és akkor már nem tudtam, hogy mondjam el. De ha egyikőtöknek sincs ellenére, én nem bánnám, ha velünk akarnál lenni - von vállat Robert. Kedveli ezt a szeretetteljes, őszinte férfit, és tudja, hogy megérdemli vissza azt a szeretetet, amit ő adna.

- Nem hittem volna, hogy pont te fogod ezt javasolni, de én is nagyon boldog lennék, ha velünk lenne - ragyog fel Tom arca és a még mindig sokkos színész felé nyújtja a kezét. Mikor Seb elfogadja és feláll, csak akkor kezdi el felfogni, mi történik körülötte, de akkor egy megkönnyebbült, széles mosoly terül szét az arcán.

- Attól függetlenül, hogy valahol átverve érzem magam, most nagyon boldog vagyok - mondja, és átöleli a két férfit. Tom magához szorítja és felnevet.

- Hát, nekem még mindig fogalmam sincs, hogyan keveredtünk ki idáig, de igazából nem is érdekel. A lényeg, hogy velünk vagy - mosolyog boldogan, és megsimogatva a fiatalabb arcát, egy lágy csókot lehel az ajkaira. - És már velünk is maradsz.